F. Scott Fitzgerald regényét ezúttal Baz Luhrmann (Rómeó és Júlia; Moulin Rouge!) vitte vászonra, aki híres a vizuális és zenei orgiák magasfokú és nagymértékű alkalmazásáról filmjeiben. Ez alól a jelenlegi rendezése, A Nagy Gatsby sem kivétel.

Sokan lehúzták ezt a filmet, rengeteg kritika minősítette középszerűnek, unalmasnak, giccsesnek, hosszúnak stb. Az biztos, hogy Luhrmann filmjeire (és ezzel együtt stílusára) nem árt ráhangolódni, ha az ember akar tenni vele egy próbát, de ez a film szerintem jó.

Ami a sztorit illeti, gondolom ezt nem kell sokaknak ismertetni. Jay Gatsby, egy piszkosul gazdag pali, aki egyetlen szerelmét próbálja visszahódítani. Hatalmas partikat ad, fényűző életet él, a fél város az övé, s a zsebében van jó néhány befolyásos ember. Persze a pénz nem minden, s a végén persze kiderülnek róla dolgok, s hogy mire fel ez a sok hűhó, ez a hatalmas luxus. A Nagy Gatsby tulajdonképpen a szerelem, a gazdagság, a meggazdagodás (szegényből dúsgazdag) a remény és a törekvés története. Az elérhetetlen elérésére való törekvésé. Maga a sztori nagyon életszerű, s valóban az életben is sokszor a véletlenek és a körülmények határozzák meg a sorsunkat. Én leginkább Orson Welles Aranypolgár című filmjével hoznám némi párhuzamba ezt a művet.

Mindenképpen meg kell említeni a film páratlan vizualitását (díszletek, ruhák, a korabeli New York látványosan felturbózva stb.). Ugyan a nagyrésze számítógéppel készült, de én személy szerint jobban örülök annak, ha ilyenre fordítják a komputeres technológiát és nem óriásszörnyek megalkotására vagy városok felrobbantására.

Szintén említésre méltóak a nagyszerűen adagolt zenék (mostani dalok – Jay Z, Fergie, will.i.am, Florence + The Machine, Beyonce stb. -néhol jazzesítve).

Én szeretnék még a jövőben több igényes klasszikus irodalmi adaptációt látni, nemcsak Tűzgyűrűket, Magányos lovasokat és Star Trekeket…

ÉRTÉKELÉS:

Történet: 80%

Karakterek: 80%

Látvány: 100%

Zene: 95%

ÖSSZESEN: 85%