A célpont: Közel Kelet

Sacha Baron Cohen Ali G, Borat és Brüno után, legújabb filmjében egy újabb eszméletlen figura bőrébe bújik. Aladeen, Wadiya (egy nem létező észak afrikai ország) diktátora. Aladeen arab akcentusából már érezni lehet, hogy itt bizony a Közel Keleti országok (pl.: Irán) kifigurázásáról van szó. Gondoljunk csak a filmben megjelenő atomprogramra, a háborúzásra Izraellel, az ENSZ-szel való huza-vonára stb.

A filmben két ideológia, rendszer ütközik egymással:

A Piros sarokban: Diktatúra

Valóban ötletesek Cohen viccei, paródiái a diktatórikus berendezkedésű államokkal kapcsolatban. Jó érzékkel figurázza ki a diktatúrát magát, a vezéreket, az ellentéteket a különböző népcsoportok között, az emberi jogok eltiprását, vagy éppenséggel a nők jogait (illetve annak hiányát) és helyzetét a különböző diktatórikus államokban. Mint írtam e tréfáknak a középpontjában a közel keleti országok állnak, de kap belőle Észak Korea és Kína is.

A Kék sarokban: Demokrácia

Természetesen a politikai korrektség jegyében a demokrácia is megkapja a magáét. Például amikor a film végén Cohen kiosztja Amerikát és bizonyos hatalmi eszközeit a diktatúráéhoz hasonlítja (ez az úgynevezett film végi „tanulság-beszéd”). Vagy említhetném a másik főszereplő ultraliberalista-antirasszista-zöld-feminista-világpolgár-jogvédő kis csajt (Anna Faris), aki vehemenciában és igazában való meggyőződése terén hasonló vonásokat mutat a diktátorral. És akkor még nem is esett szó, Aladeen bácsikájának a tervéről, aki demokráciát akar csinálni Wadiyából, hogy így eladhassa a külföldi piacoknak és pénzembereknek az olajat, no meg az országot (így lesz egy országból demokratikus állam…)

Szóval a filmben mindkét ideológia megkapja a magáét, de Cohen egyik mellet sem foglal állást. (Mondjuk ez a diktatúra esetében érthető is.)

A humor

A humor nagyon sajátos ebben a filmben. Valakinek tetszik, valakinek nem. A karikatúra jól működik, de a filmben legnagyobb részben előforduló viccesnek szánt jelenetek, szerintem undorítóak és alpáriak (pl.: maszturbálós, levágott fejes, szőrős hónaljas, kakálós, gyerekszülős stb. –jelenetek). A kritikák nagy része sírva röhögősként jellemzi ezt a filmet, de nálam ez nem igazán jött be. Elismerem, nem unatkoztam, de én inkább megmosolyogtam bizonyos jeleneteket (az undorítóakat leszámítva), mint hogy a térdemet csapkodtam volna a nevetéstől…

Hollywoodi diktatúra

Még egy problémája van e filmnek. Mégpedig az, hogy Cohen filmje tökéletesen beleilleszkedik a Hollywoodban meghatározott politikai korrektségbe (mindenkit kiosztunk), sablonba (sablon sztori, kötelező szerelmi szál) és a „szájbarágos” társadalomkritikába (vagyis, hogy a film végén elmondják a kötelező tanulságot, hogy ezt így kell gondolni).

Így viszont született egy jó alapötlettel rendelkező, de többnyire alpári és altesti humorral és unalmas sztorival „elbénázott” szimpla amerikai vígjáték. Se több, se kevesebb.

ÉRTÉKELÉS:

Történet: 60%

Látvány: 60%

Karakterek: 75%

Humor: 50%

Zene: 65%

Összesen: 65%