FULLMETAL ALCHEMIST  (鋼の錬金術師)
2012. október 23. írta: Molnár Gergő

FULLMETAL ALCHEMIST (鋼の錬金術師)

Nem kevés animét láttam eddigi életem során (persze sokan vannak akik nálam még többet láttak…), de egy az összes közül kiemelkedik. A mai animék közül sok fárasztó és sablonos sorozat van, nem beszélve arról, hogy mostanában már itt is mellőzik a jó történeteket és a mögöttes mondanivalót. De ez az anime, amiről írni fogok, nem ilyen. Mijazaki Hajao filmjei mellett, így számomra a Fullmetal Alchemist áll az első helyen.

 

Történet dióhéjban: A Fullmetal Alchemist valójában két testvérről, Alphonse és Edward Elric-ről szól, akik egy tiltott alkimista kísérlet következtében súlyos árat fizettek. Edward, az idősebb testvér, elveszítette fél lábát és fél karját (így jelenleg automail műlábat és kart kénytelen viselni), Alphonse-nak pedig az egész teste odaveszett a kísérlet során (de Edward-nak még időben sikerült öccse lelkét egy páncélhoz csatolnia, így Alphonse testeként jelenleg egy bádog páncél funkcionál). A baleset után elhatározzák, hogy visszaszerzik normális testüket, ezért beállnak Állami Alkimistának és a Bölcsek Kövének keresésére indulnak.

Alkímia: Ahogy látni, tehát a sorozat fő témája az alkímia. De mi is ez valójában?

A szakirodalom szerint:

Az alkímia már az egyiptomi Alexandriában is virágzott. (…) Az alkimisták felfedezései jelentik a modern vegytan alapjait.” „Az alkímia a kémia ősi formája, amelyet az okkult hagyományokból merítő kutatók folytattak. Célja a bölcsek köve vagy életelixír megtalálása (előállítása), ama titokzatos anyagé, amelyről úgy vélték, arannyá változtatja a közönséges fémeket és halhatatlanságot biztosít. A nyugati alkimisták szerint az anyagi világ négy őselemből (föld, levegő, tűz, víz) épül fel, amelyek négy minőséggel (száraz, nedves, hideg, meleg) társulhatnak. Úgy gondolták, az anyag bármely formája a benne lévő elemek arányának megváltoztatásával bármely más anyaggá alakítható. A keleti alkímia a taoizmussal kapcsolatos, fő célja az örök élet elixírjének megtalálása volt.”

Mellesleg érdemes megemlíteni, hogy Carl Jung is tanulmányozta az alkímiát.

Az animesorozatban szinte pontosan ugyanígy előkerülnek ezek a témák és célok. A testvérpár és ellenlábasaik a Bölcsek Kövét szeretnék megtalálni (és ki-ki a maga céljára felhasználni), jó páran pedig az örök élet reményében kutatják a rubintvörös követ. S lévén animációs filmről van szó, sok lehetőséget teremt a műfaj a különböző és látványos kísérletekre, anyagok átalakítgatására.

 

Bölcsek Köve: A sorozatban kiderül, hogy a Bölcsek kövét csak rengeteg emberi élet feláldozásával lehet létrehozni. A kő segítségével így ki lehet kerülni a Fullmetal Alchemist világában uralkodó alapszabályt, az Egyenértékűség elvét:

"Az ember nem juthat semmihez anélkül, hogy adnia ne kelljen valamit cserébe. Amit megszerzünk azzal valami egyenértékűt elveszítünk… Ez az egyenértékűség elve az alkímia legfőbb alapszabálya…”

Beszélő nevek:

Dante: A sorozat antagonistája, szintén meg akarja szerezni a Bölcsek Kövét, hogy halhatatlan legyen. Korábban már létrehozta a követ (ami nem kevés ember életet követelt), s így többször új, fiatalabb testbe tudott költözni. A nevét természetesen Dante Alighieri-ről, a híres itáliai költőről, az Isteni Színjáték írójáról kapta.

Van Hohenheim: Az Elric fivérek apja, aki korábban Dantéval együtt létrehozta a Bölcsek Kövét.

A karakter neve a Svájcban született középkori polihisztor (orvos, csillagjós, ezoterikus bölcselő, természettudós, okkultista, filozófus, teológus és alkimista), Paracelsus (1493-1541) nevéből származik, akit eredetileg úgy hívtak, hogy Philippus Aureolus Theophrastus Bombastus von Hohenheim. Paracelsus a modern orvostudomány felemelkedésében játszott jelentős szerepet, de a toxikológia atyjaként is emlegetik. Meghatározta az orvoslás négy alappilérét, melyek a filozófia, az asztrológia, az alkímia és az orvos erkölcsös jelleme. Paracelsus az alkímiát a gyógyítás szolgálatába állította. Katonaorvosként bejárta egész Európát, de megfordult Egyiptomban, Konstantinápolyban és a Szentföldön is.

"...Paracelsus egyike az egész korszak legeredetibb alakjainak: humanista és fizikus, alkimista és asztrológus, kézjós és halottidéző, sebész és varázsló, a nitrogén felfedezője és a tudományos orvostan megújítója. Állandó vándoréletében mindenki körüludvarolja mint orvost, tanítót és aranycsinálót;…” (E. Friedell: Az újkori kultúra története)

 

Humán transzmutáció

Tiltott kísérlet. Tulajdonképpen egy elhunyt személy visszahozása az életbe, életre keltése. Az Elric testvérek ezt kísérlik meg (halott édesanyjukat akarták életre kelteni), és emiatt fizetnek nagy árat. A sorozat felveti a kérdést: Megéri-e ekkora áldozatot hozni, eltávozott szerettünk visszahozására?

(A transzmutáció önmagában azt jelenti, hogy egy elem átalakul vagy átalakítják egy másik elembe. Az alkímiában a transzmutáció egy közönséges elem nemesfémmé/arannyá alakítása a bölcsek köve segítségével.)

„A kapu”

Az ún. „kapu”-nak, ami a humán transzmutáció során jelenik meg az alkimista előtt, sokféle értelmezése lehet: vagy az egyetemes tudás rejlik mögötte, vagy egy másik világ/dimenzió vagy a túlvilág. Kinézetében pedig nagyon hasonlít Rodin alkotásához, a Pokol kapujához.

 

Homunkulusz

A homunkuluszok a Fullmetal Alchemist univerzumban félelmetes, gonosz, lélek nélküli lények. Mesterségesen jönnek létre, a humán transzmutáció melléktermékeiként. Halhatatlanok és mindegyik különleges képeséggel rendelkezik. Nevüket a Hét Főbűnről kapták: kevélység (Büszke), fösvénység (Kapzsi), bujaság (Buja), irigység (Irigy), torkosság (Falánk), harag (Harag), restség (Rest).

A homunkuluszokat (latin: ’kicsi ember, emberke’) a középkori alkimisták (pl.: Paracelsus) lombikban, vegyi úton előállítható kis emberekként képzelték el. Emellett kapcsolatba hozták őket az emberi születéssel is: úgy gondolták a spermiumban található kis homunkulusz, méretének megnagyobbodásával válik emberré. Irodalmi téren Johann Wolfgang von Goethe Faust című művében és Mary Shelley Frankeinstein című alkotásában jelenik meg a homunkulusz.

 

Uroborosz

A homunkuluszok testén megtalálható az úgynevezett Uroborosz jelkép. Az Uroborosz ősi mitológiai jelkép, egy sárkányt vagy kígyót ábrázol, amely a saját farkába harap, ezzel pedig az örök körforgást, az örökkévalóságot jelenti. Az Uroborosz az alkímiában egy szimbólum, amely Carl Jung szerint a végtelenségre, a teljességre, a halhatatlanságra illetve az ellentétek egybeolvadására utal.

 

Kiméra

A Fullmetal Alchemistben szép számmal találhatók kimérák, amelyek többféle állat testrészeiből állnak össze. A pontos meghatározás szerint:

A szó görög eredetű. „A görög mitológiában a Kiméra egy oroszlán fejű, kecske testű és kígyófarkú szörnyeteg volt. Általános fogalomként használva a kiméra (chimera) olyan dolgot ír le, amely több különböző forrás tulajdonságait egyesíti magában. A kiméra fogalma a biológiában genetikai mozaikra utal, ezek közül is azokra az élőlényekre, akik kettőnél több ivarsejtből jöttek létre.”

 

Ishval

A Fullmetal Alchemsitben Ishval egy város melynek lakóit/népét lemészárolták, a Bölcsek Köve elkészítése céljából. A filmben így egy súlyos téma, a genocídium (népírtás) is megjelenik.

Egyéb értelmezések:

  • Érdemes megfigyelni az első részben (Aki szembeszállt a Nappal is / Taijou ni Idomu Mono) megjelenő konfliktust: Itt a tudomány és a hit, illetve a teremtés kérdése (Isten vagy az alkimisták teremtenek?) állnak szemben egymással.
  • A huszonnyolcadik részben (Cseppben a tenger / Icsi va Zen, Zen va Icsi) pedig a létezés gnosztikus dualitásának az értelmezése jelenik meg: „Cseppben a tenger, tengerben a csepp, vagyis „Egy minden, minden egy” (ez a nyugati ekvivalense a taosita Ying-Yang szimbólumnak.)

 

Tehát az animében megjelenő legfontosabb témák, motívumok a következők:

  1. Alkímia (Bölcsek Köve, transzmutáció stb.)
  2. Tudomány és hit ellentéte
  3. Genocídium
  4. Az élet mibenléte

 

FORRÁSOK:

http://idegen-szavak.hu/kim%C3%A9ra (2012-10-23)

http://hu.wikipedia.org/wiki/Fullmetal_Alchemist (2012-10-22)

http://hu.wikipedia.org/wiki/Alk%C3%ADmia (2012-10-22)

http://hu.wikipedia.org/wiki/B%C3%B6lcsek_k%C3%B6ve_%28Fullmetal_Alchemist%29 (2012-10-22)

http://hu.wikipedia.org/wiki/Dante_Alighieri (2012-10-22)

http://hu.wikipedia.org/wiki/Paracelsus (2012-10-22)

http://hu.wikipedia.org/wiki/Transzmut%C3%A1ci%C3%B3_%28k%C3%A9mia%29 (2012-10-23)

http://hu.wikipedia.org/wiki/Homunkulusz_%28Fullmetal_Alchemist%29 (2012-10-23)

http://hu.wikipedia.org/wiki/Homunkulusz (2012-10-23)

http://en.wikipedia.org/wiki/Homunculus (2012-10-23)

http://hu.wikipedia.org/wiki/Uroborosz (2012-10-23)

http://en.wikipedia.org/wiki/Ouroboros (2012-10-23)

http://hu.wikipedia.org/wiki/A_Fullmetal_Alchemist_epiz%C3%B3djainak_list%C3%A1ja (2012-10-23)

http://network.hu/Kittilinu/blog/kitti-blogja/egyenertekuseg_elve-7966 (2012-10-23)

http://hu.wikipedia.org/wiki/H%C3%A9t_f%C5%91b%C5%B1n

Natsis, C. és Potter, M. (szerk.) Misztikus Történetek Gyűjteménye. Évszázadok természetfeletti jelenségei. Ford. Boros L. et al. Budapest: Reader’s Digest, 2001 (11995) (181-183, 446 oldal)

KÉPEK FORRÁSA:

http://users2.ml.mindenkilapja.hu/users/deidara/uploads/11-november-fullmetal-alchemist.jpg

http://kirakira.org/cosplay/gate/reference.jpg

http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/9/9b/Paracelsus01.jpg/439px-Paracelsus01.jpg

http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/c/c1/JosephWright-Alchemist-1.jpg

http://cdn.myanimelist.net/images/characters/3/80676.jpg

http://muvtor.btk.ppke.hu/IV.%20etalonvizsga%20kepanyaga/19.%20sz%E1zad/etalon%20-%20egyetemes%20muveszet%20a%20XIX.%20szazadban%20R/08%20szimbolizmus/RODIN,%20Auguste,%20Pokol%20kapuja,%201880-1907,%20Rodin%20Muzeum,%20Parizs.jpg

http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/1/17/Faust_image_19thcentury.jpg/465px-Faust_image_19thcentury.jpg

http://upload.wikimedia.org/wikipedia/hu/f/fa/Ourobos.jpg

http://images1.wikia.nocookie.net/__cb20091031184007/fma/es/images/5/54/Fma-ouroboros.jpg

http://images.wikia.com/fma/images/9/93/Chimera.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://molnargergoadam.blog.hu/api/trackback/id/tr264864875

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása